2011. március 8., kedd

Díva


Eredeti cím: Burlesque
Kiadás éve: 2010
Rendező: Steve Antin
Főszereplők: Cher, Christina Aguilera, Cam Gigandet
IMDB: 6,1
Rotten Tomatoes: 37%

Igazából, ha nagyon akarom, egy mondatban össze tudom foglalni az egész filmet: a Sakáltanya találkozik a Moulin Rouge-zsal – és mindehhez a recepthez semmi különöset nem ad hozzá.
Adott egy hányatatott sorsú, vidéki csajszi, aki valami nagyra vágyik, majd kiköt egy Los Angelesi burleszk-bárban, ahol előbb pincérnő, majd táncosnő, végül a show sztárja lesz. Közben végigmegy gyakorlatilag két pasin és megmenti a klubot a teljes csődtől és ledózerolástól. Eléggé klisé, nemde bár? Ráadásul sajnos szinkronos verzióban sikerült megtekintenem, és mit nem mondjak, nem volt egy túlságosan kellemes élmény. Így a színészi alakításokat is pöppet gyengének érzetem – mondjuk nem mindenkiét -, de valószínűleg az eredeti hanggal az is jobb lehet.
Viszont amit pozitívumként ki tudok emelni, az mindenképpen a látvány. Így, nőként is kigúvadt szemekkel figyeltem egyes jeleneteket, miközben ilyesmi gondolatok cikáztak a fejemben: „Bárcsak én is így tudnék sminkelni!”, „Bárcsak én is ilyen szexi lehetnék!”, „Én is ki akarok állni arra a színpadra!”, „Nekem is kellenek ilyen ruhák!” – ezek után el tudom képzelni, mit gondolhat az a pasi, aki ezt a filmet nézi.
Szóval látvány pipa, sőt, hangulat is pipa – szívesen beülnék én is abba a bárba. Hangilag is nagyon szépen a helyén volt – laikus szemmel/füllel – de ez azt hiszem, elvárható, miután két elég nagynevű énekesnővel játszatták a két főszerepet. A zenék nem voltak rosszak, de úgy igazán egyik sem maradt meg a fülemben – talán csak Ali utolsó dala.
Ami viszont az egész filmben zavart, az a parókák. És most nem azokról beszélek, amiket a lányok az előadásokon hordanak. Hanem pl. Cher és Christina el-eltünedező frufrujáról – egyszer van, egyszer nincs, már pedig Ali elég diáklányos frufruját nem lehet úgy befésülni a többi tincs közé, mint ahogy azt az alkotók sejtetik – erre figyelhettek volna. Tudom, nagyon nő vagyok.
Valamint még nekem bekavart a borzalmas időkezelés. Tess egyszer kijelenti, hogy „ha a hónap végéig nem fizetnek…”, ergó, a filmnek max egy hónap alatt le kéne játszódnia, mivel erre a végső banki határidőre csak a film végén kerül sor. Ez már csak Ali hírneve miatt is hihetetlen, és akkor már meg sem említem, hogy az egyik táncos lány, akinek a helyére végül Ali bekerül, ugye a film elején bejelenti, hogy terhes, és az esküvőjén már strandlabda-méretű hasa van. Vagyis a filmnek, lássuk csak, minima tíz hónap alatt kell lejátszódnia.
Viszont mi még nagyon tetszett, azok a nagyszerű helyzetkomikumok voltak. A homoszexualitás könnyed kezelése, hogy vicces is legyen, de ugyanakkor nem legyen késő. Jack és Ali jelenete az esküvő után – mondjuk, megnézném azt a pasit, aki ilyen gyorsan tud öltözni/vetkőzni…
Végezetül nem értem, hogy hogyan botlok folyton Diana Agronba – már ha csak egy félperces cameo erejéig is…