A hercegnő

Eredeti cím: The Duchess
Rendező: Saul Dibb
Főszereplők: Kiera Knightly, Ralph Fiennes, Dominic Cooper, Hayley Atwell
Kiadás éve: 2008
IMDB: 6,9
Rotten Tomatoes: 61%
Devonshire hercegnője a maga korában olyan volt, mint manapság – uram bocsá! – Lady Gaga. De inkább csak maradjunk Madonnánál, vagy ami még jobb példa, Eva Peronnál.
Az ezerhétszázas évek végének Angliájában járunk, ahol sokan bármit megtennének a névért, a rangért. Így kerül nőül az ifjú – alig tizenhét éves – Georgiana Devonshire hercegéhez. A férfi szerint az újdonsült arának nem sok dolga lenne: csak szüljön neki egy fiút. Ez bár kezdetben nem sikerül, a nő nem hagyja magát háttérbe szorítani: imádja lányait, belemártja magát a politikai életbe egy olyan korban, amikor a nők a szavazati jogról még csak nem is álmodhattak, és közben egy korszak meghatározó divatikonja lesz. És ezt miért? Mert elvetemülten keresi a boldogságot.
Georgiana ugyanakkor egy végtelenül jószívű teremtés is: férje balkézről született lányát sajátjaként neveli, barátnőjét saját házába fogadja – de most abba is hagyom eme történelmi személyiség/filmbéli karakter ajnározását, és rátérek magár a filmre.
Sok dolgot el tudok mondani erre a filmre is azok közül, amiket A másik Boleyn lányra mondtam. Történelmileg nem teljesen hű – példának okért, Mr. Grey-t, Georgiana szeretőjét a lánnyal nagyjából egykorúnak mutatja, mikor az valójában hét évvel volt fiatalabb nála -, az angol táj gyönyörű, a jelmezek pedig, ó, azok a jelmezek! Bocsánat, nőből vagyok, és az ilyenek felett nem tudok elsiklani. Mindig is izgattak a terebélyes szoknyák, a szoros fűzők, mai szemmel nevetséges harisnyák, alsóneműk – komolyan, néha azt kívánom, bárcsak manapság is hordhatnánk még ilyeneket – ez a film ez benni vágyamat csak erősített. És nem csak én gondolom így, hiszem ez az alkotás elnyerte a legjobb kosztümnek járó Oscar-díjat.
Na meg azok a parókák, frizurák! Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy egyes jelenetekben mennyi volt Kiera Knightly saját haja, és mennyi a hozzáadott „segítség”.
Ugyanakkor azt hiszem, erre a történetre nem tudom azt mondani, hogy tanmese lenne. Gyönyörű és megható, viszont nem sok olyat mutat, amit át tudnánk ültetni a mai életbe – hacsak valaki nem akar édeshármasban élni a férjével és a barátnőjével, miközben saját maga is tart egy szeretőt. Viszont Georgiana jósága és ereje – bár a végén sajnos veszít, ha at vesszük – igazi követendő példát állít elénk. Nagyszerű film, mindenkinek ajánlom.

A másik Boleyn lány

Eredeti cím: The Other Boleyn Girl
Rendező: Justin Chadwick
Főszereplők: Natalie Portman, Scarlett Johanson, Eric Bana
Kiadás éve: 2008
IMDB: 6,7
Rotten Tomatoes: 41%
Mostanában rákaptam a történelmi drámákra, amiknek a sorában az első a Másik Boleyn lány volt.
A történet többé-kevésbé ismert. Boleynéknak van két lánya, az egyiket – Máriát - most adták férjhez, a másikat – Annát - pedig VIII. Henrik szeretőjének szánják. Ám a király máshogy gondolkodik, és Máriát veszi magához. Viszont Anna sem adja fel egykönnyen, és hosszútávon kiharcolja, hogy a király őt vegye el feleségül, hatalmas változásokat indítva el Angliában, mint úgy megtéve az első lépéseket saját sírja felé.
Mit is mondjak? Lenyűgözött. Natalie Portmant a Star Wars óta kedvelem, és bár Scarlett Johansontól még nem láttam filmet végig, egy darabban, el kell ismernem, hogy ők ketten nagyszerű csapatot alkottak, a fagyira a tejszínhabot pedig Eric Bana tette fel. Valamint külön meglepetés volt számomra újra találkozni ebben a filmben Juno Temple-lel, akit a Vadócka Drippy-jeként ismertem meg. Juno karaktere itt igencsak messze áll a Vadócka vicces, kicsit lökött Drippy-jétől, hiszen Jane Parkert, a Boleyn lányok sógornőjét alakítja, aki közvetlenül felelős férje és Anna kivégzéséért.
Na de ennyit a színészekről! Illetve még csak annyit, mielőtt továbblépek, hogy külön tetszett Natalie Portman játéka a lefejezését megelőző jelentnél. Hogy a büszke nő, aki pár héttel korábban még százaknak parancsolt, hogy őri meg tartását egész az utolsó előtti pillanatig, hogy aztán ott a vég torkában összeomoljon… Bravó!
A történet igazán megfogott, bár történelmileg nem volt éppen elég pontos – kezdve onnan, hogy a történészek szerint Anna volt a fiatalabb nővér, nem pedig Mária, ahogy a film beállítja, és még sorolhatnám. A jelmezek bámulatosak voltak, gyönyörűek, mégis korhűk (bár itt van némi problémám jelen pillanatban, hiszen ma kezdtem el nézni a Tudorok című sorozatot, ami ugyebár szinte ugyanazt a történetet meséli el, csak korábban kezdi, és később fejezi be, és ahol bár hasonlók a jelmezek, mégis teljesen mások – de erről majd egy másik postban). Itt pedig még külön piros pont is jár Anna B betűs nyakláncáért, amit még a korabeli festményeken is megcsodálhatunk.
A helyszíneket jól választották ki, és az angol táj még mindig gyönyörű.
Mindent egybevetve viszont A másik Boleyn lány nem csak egy történelmi dráma, hanem egy tanmese is. Tanmese egy olyan nőről, aki mindent megtett, hogy megkapja, amire vágyott, csakhogy a végén rájöjjön, hogy mekkora hibát is követett el ezzel. Mese a hatalomról, életről, halálról, aljas játékokról, és az örök testvéri szeretetről.

A csúf igazság

Eredeti cím: The Ugly Truth
Kiadás éve: 2009
Rendező: Robert Luketic
Főszereplők: Katherine Heigl, Gerald Butler
IMDB: 6,4
Rotten Tomatoes: 14%

Egy barátom mondta, hogy nézzem meg. Megtettem. De hogy miért?
Adott egy látszólag magabiztos, ám valójában idióta, önértékelési problémákkal küzdő, agyilag egy óvodás szintjén megragadt TV producer, meg egy nagyszájú, szoknyapecér – ám valójában egy valódi kapcsolattól rettegő műsorvezető, akinek a kedvenc szórakozása, hogy másokat sértegessen, és mellesleg meg van róla győződve, hogyha valaki, nos, hát akkor ő aztán tényleg érti a férfiakat. És akkor ebből kéne összehoznunk egy kellemes másfél órás lazulást.
A sztori alappillére még nem is lenne rossz: miután – jézusom, már a szereplők neve sem jut eszembe! – a csaj megkapja új műsorvezetőnek a hapekot, azok jól összevesznek, majd egyészségre jutnak. A hapek bevezeti a csajt a „csúf igazság” rejtelmeibe, és segít neki, khm, női praktikákkal meghódítani azt a bizonyos szomszédot, aki tökéletesen megfelel a csaj elképzelt ideáljának. Közben persze – ez nem titok egy romkomnál – csajszink rájön, hogy a cuki szomszédsrác mégsem kell neki, hanem inkább azzal a bunkó medvével bújik minden este ágyba. Csakhogy közben százszor lejáratja ugyanúgy saját magát, mint a női nemet is. Bugyiban, fejjel lefelé lóg egy fáról, hogy aztán premier plánban megcsodálhassa a cuki szomszédsrác szerszámát (ugyanis az meg gyorsan kiszalad segíteni neki egy szál törcsiben, ami pedig már-már törvényszerűen leesek), bugyuta győzelmi táncot lejt a srác ajtaja előtt, a munkahelyén bezárkózik a gardróbba, hogy a földön ülve sajnálja magát, a baseball meccsen a kivetítőre kerül, igencsak félreérthető helyzetben… És ne felejtsük el, hogy itt nem kis eszetlen gimnazista csajról van szó, és ez nem az Amerikai pite, ahol ezeket a dolgokat mindenféle kitétel nélkül elfogadnánk, hanem egy érett, felelősségteljes üzletasszonyról. Köszönjük szépen, ti „teremtés koronái”, ha ezt látjátok bennünk.
Persze Gerald Butler karaktere sem sokkal jobb, miután ő pedig azt probálja szegény néző agyába belesulykolni, hogy egy nő a pasinak csak a szexért kelhet. Ettől függetlenül viszont Mr. Butler játéka kifejezetten tetszett – ezt azonban nem tudom elmondani Heigléről – a Grace klinikában sokkal jobb szokott lenni.
A film vége természetesen a kötelező happy end, és a legjobb dolog, amit a néző tehet, hogy amint elsötétült a kép, el is felejti ezt a filmet…